II. Bontovai Big Carp Baits Kupa 5. nap
Az ötödik nap reggelén 9 órakor lesz vége a II. Bontovai Big Carp Baits versenynek.
A csapatok elmondása szerint nagy izgalommal fárasztották az éjszaka folyamán a halakat, volt aki a legnagyobbra volt aki a kilókra ment rá több kevesebb sikerrel.
Az eddigi elsőnek kicsit sikerült elhúzni a második és a harmadik helyezett elől, de a másik két csapat között nagyon szoros küzdelem folyt.
A mérlegelést ismét a Totál Carp Teamnél kezdtük ahol összesen négy darab halat mérlegeltünk, ami utólag kiderült a negyedik helyezéshez volt elég.
A Brutal Carp Teamnél három darab halat mérlegeltünk és már azt hittük, hogy megmérhetjük a verseny legnagyobb halát mert jó nagy lógós hasa volt a tükrös barátunknak, de sajnos 31 dekával kevesebb volt az S-carp halától.
A Vectoros fiúk sajnos az éjszak nem fogtak mérlegelhető halat.A következő helyre érve ismét sok hal fogadott minket, egészen pontosan hét darab.
Nagy volt az izgalom , mert a szomszédban horgászó Successful csapta és köztük csak pár kiló volt az eltérés az előző este is.
Az egyesen hét darab hal került elő a pontyzsákokból és ez elég volt ahhoz hogy így felkerüljenek a második helyezettre.
Utólag kiderült ,hogy a Cannabis csapatát mindössze hét kilóg választotta el a Successfull csapatától.
A túloldalra érve a hetes helyen folytattuk a mérlegelés a Glück-Frolyó Teamnél ahol három darab halat mérlegeltünk, majd az S-carpnál hét darab tükrös került a mérlegelő zsákba egymást követően, így megtartva a tegnapesti előnyüket.





























Úgy tűnik ez az időpont jobbnak bizonyult a versenyre mint az előző évi. Összesen 1652kg 3 feletti ponty került kifogásra és ebből 37db tíz kiló feletti példány volt, valamint megemlíteném a verseny folyamán megfogott több mint 20db koipotyot is.

1. Hely: S-carp Team 429kg
2. Hely:Successfull Team 317kg
3. Hely:Cannabis Lake Team 311kg
4. Hely:Total Carp Team 224kg
5. Hely:Glück-Frolyó Team 170kg
6. Hely:Vector Fishing Product 116kg
7. Hely:Brutal carp Team 81kg

A verseny jövőre is megrendezésre kerül!!