II. Bontovai Big Carp Baits Kupa 1. nap
Megkezdődött a verseny! A sorsolás után minden csapat elfoglalta a kisorsolt horgászállásokat és szorgosan nekiláttak a táborhelyek kialakításának.






Az egyes horgászhelyre a successfull csapata ült, a kettes horgászhelyre a tavalyi harmadik helyezett csapat kerül.A hármas helyet a Vector Fishing csapata birtokolja , a négyesre a Brutal Carp Team került míg az ötösre a tavalyi év második helyezete került Totál Carp Team néven.A hatos helyen az S-carp , a hetes helyen Glück_Frolyó Team került.Az egyes helyen horgászó Successfull csapata a verseny első perceiben szákolhatott egy 10+-os halat.A tó végén is szépen elindult a halfogás az ötös helyen több mérhető hal került matracra az első pár óra elteltével. A hatoson horgászó S-carp team is hamar szákba terelt egy 10 kg körüli tövest. Majd vissza érve a tó végéről láttam, hogy az egyes helyen horgászó csapat ismét szákol és egy csodaszép koiponty került a matracra.


A vizet nézve szerintem már négy óra elteltével minden csapatnak van mérhető hala, amely az esti mérlegelésnél ki is fog derülni. A mérlegelést a Totál Baits teamnél kezdtük ahol 7db mérlegelhető hal volt ,melyeknek az összsulya 33,47kg volt. Utána a Brutál carp teamnál folytattuk a mérlegelést ahol 4db mérlegelhető hal volt.




A Vetcoros srácoknál 3db, míg a Cannabis csapatánál 1db mérlegelhető hal volt.Majd az egyes helyen horgászó Succesfull csapatánál 6db hal volt mérlegelve 29,80 kg súlyba. Az S-Carp csapatánál 5db hal volt mérlegelve 35,49 kg és végül a hatos helyen horgászó Glück-Frolyó Teamnél mértünk 4 db halat 15,07 kg-ba. Az S-Carpnál mérlegeltünk amikor is kaptuk a telefont, hogy az egyes helyen horgászó csapat egy gyönyörű nyurga pontyot fogott. A verseny első 9 órájában összesen 164,85 kg hal lett szákba terelve.