Bontovai kora nyár

Csütörtök délelőtt érkeztünk meg Dombóvárra, a Bontovai tóhoz, barátommal Miklóssal.
A környezet az előző heti Yvette ciklon után szerencsére a békés oldalát mutatta. Az özönvíz szerű esőzés ugyan a tó vízmennyiségének áldás volt, de gyaníthatóan az előző héten ott "kempingező" horgász sporttársainak nem. Sajnos ezzel a tényezővel kalkulálnunk kell mikor helyet és időpontot foglalunk a kedvenc ismertebb horgászvizeinkre. Bontován az esőzésekre csak a földes-murvás út nyomvályúi emlékeztettek, de ezt a problémát is gyorsan lereagálta a tó gondos gazdája Vámosi Zsolt. Traktorral felszántatva, elboronálva tökéletes állapotba hozta a tó körüli utat.

Nagy várakozás előzte meg a túránkat, hiszen nem ismeretlenül érkeztünk ebbe a Tolna megyei gyöngyszembe, tavaly júniusban már jártuk itt, akkor a 2. helyen. Idén a 3. helyen vertunk tábort. Gyors latolgatás után bójáinkat, ismét a régi patakmederbe, illetve annak töréspontjára helyeztük el, a parttól kb. 80-90 méterre. Dilemmát csak az előttünk balra kb. 50 méterre lévő kiálló bokor okozott, amely nagyszerű haltartó helyet ígért, viszont magas elakadási veszélyt is hordozott magában. Körbe tapogatva a víz alatti részt a bokornál nagy méretű ágakkal nem, viszont az elakadáshoz halvesztéshez elegendő kisebb ágakat, illetve beszakadt szerelékeket találtunk. Úgy döntöttünk ha nem megy az árok környéki rész akkor majd megpróbáljuk ott is. További bizonytalanságot a még tartó ívás okozott, folyamatosan locsogtak a halak a partszélben.




Az alapozó etetés elvégzése (és az első koccintások után) után megkezdtük horgászatunkat. A TotalBaits jóvoltából, etető és csalizó bojlikat is tesztelhettünk a túránk során.
Kb. fél órát ázott a vízben a 2db 18 mm Robin-Spice csalink amikor megérkezett az első 6 kg-os bontovai pontyunk. A délután folyamán óránként szákoltunk a 4-7 kg körüli halakat.




Majd megérkeztek az első nagyobb halunk: egy 9.1 kg-os amely élvezetes fárasztás után adta meg magát, neki 2db TotalBaits Squid-Máj-Áfonya golyó tetszett meg.




Másnap elkezdtük a csalik variálását mint méretben mint ízvilágban mivel a halak kapókedve visszaesett. Pár darab 5 kg körüli halak sikerült csak fognunk nap közben, -tó egyéb szegleteiben is hasonló volt a helyzet-.

Este 10 órakor füstölős kapás kíséretében -de csodaszép jelenség amikor nem akar elhallgatni a jelző és csak pörög-pörög a dob ! - az első 10 kg feletti halunk (10,6 kg), amely közel fél órás fárasztás után adta csak meg magát. veszte 2 db Total Fish-Liver-Garlic volt:




Éjszakára, hogy pihenjünk is 30-32 mm-es csalik kerültek fel, meg is lett az eredménye, frissen, üdén ébredtünk másnap reggel. A délelőtt folyamán folytatódott a 5-7 kg körüli halak szákolása. 

Kora délután dkg-ra pontosan hozzám is beköszönt egy fotó erejére egy 10,6 kg-os potyka, amely igen élvezetes fárasztás követően került pontybölcsőbe -átmenetileg-.

 


A halak szelektálása sikeres volt hiszen este 8 órakor a túra legnagyobb halát Miklós fogta ki, amely 13.5 kg-os volt. Itt nem a bojli mérete hanem ízvilága eredményezte a szelekciót, a nagyobbak a fokhagymás csalit vették fel. 




Bontova ismét bizonyította jó hírnevét, idilli környezet, csodaszép, sportos halak, bőven mázsa feletti eredmény -szelektálás mellett is-. A Szilágyi Tamás által fémjelzett Totalbaits csalik is kiválóan bizonyítottak, amelyek közül számunkra itt 2 kedvenc lett a: A Squid-Máj-Áfonya, illetve a fokhagyma aromás.



 

Köszönet illeti:
Vámosi Zsoltnak -tógazda-,
Szilágyi Tamásnak - TotalBaits-,            

Cikk, fotó, videó: Umheiser István -BojlisTavak Carp Team-

2014.05


Videó: